Perzsákkal egy életen át

Csak elkötelezetteknek!

Bozsik Albertnéval, Icával, a Charmant Colour perzsamacska-tenyészet tulajdonosával beszélgettünk arról, hogy az utóbbi négy évtizedben hogy sikerült áldozatos munkával egy olyan kennelt kialakítania, mely nemcsak Európában, hanem a világ más kontinensein is elismert a fajta rajongóinak körében.

Még 1983-ban Ica megismerkedett Gurbán Zsuzsannával, a Miau perzsakennel tulajdonosával, aki úgy adott el neki kölyökmacskát, ha kötelezi magát, hogy tenyészteni is fog vele. Az igazat megvallva akkor még nemigen tudta, mit vállal, hiszen a tenyésztő csak annyit mondott neki, hogy kiállításokra kell járni a cicával, és kell majd venni mellé egy kandúrt is. Első macskája az akkori magyarországi tenyésztés színvonalához képest valóban figyelemre méltó volt, mivel új vérvonalat képviselt, mely az NDK-ból származott. Akkoriban a perzsák még merőben más megjelenéssel bírtak, mint napjainkban, Ica első állata is kifejezetten hosszú orrú egyed volt. Nagy boldogságot jelentett számára, amikor cicájával ez első kiállításon Budapesten „sehr gut”, azaz „nagyon jó” minősítést kapott. Akkor még nem tudta, hogy ennél rosszabbat nemigen kaphat macska a megmérettetéseken, azt hitte, ez a legjobb. Boldogságában ezen a kiállításon vett egy blue point kandúrt, és ezzel próbálta pároztatni nőstényét.


Folytatás a Macskamánia Magazin 2019/1. számában

©2019 Macskamánia Magazin. - Minden jog fenntartva!