BÜRGI,

a Gödöllői Polgármesteri Hivatal macskája

Magazinunk már több ízben hírt adott magas beosztásban lévő dorombolókról. Úgy véljük, kötelességünk tudósítani a Macskakerekség és hazánk vezető diplomatáiról. Nos, Bürgi képeit látva megnyugodhatunk: a hivatal erős és keménykezű (-mancsú) vezető irányítása alatt áll, és Gödöllő szép városa biztonságban van. A fontos macskaszemélyiség karrierjéről L. Péterfi Csabát, Gödöllő Város kommunikációs igazgatóját kérdeztük.

– Bürgi szemmel láthatólag vasmanccsal tartja a felügyelete alatt mind a hivatal emberi dolgozóit, mind pedig az ottani állatokat. Így bizonyára fegyelem és rend van Önöknél. Hogyan, mikor került a Polgármesteri Hivatalhoz egy macska?
– Még 2016 novemberében találtam őt az utcán. Igazából a zebrán akart átmenni egy fiatal macska, pár hónapos lehetett mindössze, és hogy az autók el ne üssék, felemeltem és átvittem a túloldalra. Gondoltam, ezután szépen elmegy haza. De ő utánam kezdett jönni, és egészen a munkahelyemig kísért. Azt terveztem, hogy jobb híján beviszem a hivatalba, és majd később pedig haza. Az akkori jegyzőnk nagy macskabarát volt, és ő javasolta, hogy maradjon a cica a városházán. Így lett Bürgi otthona a hivatal.
– Volt-e őt megelőzően cicája a hivatalnak?
– Nem, de többen vagyunk, akik a kutyájukat behozták. Szerencsére ez soha nem volt gond nálunk. Most is van eb kollégánk is, de természetesen Bürgi az úr a háznál.

Folytatás a Macskamánia Magazin 2022/2. számában
Keresd az újságárusoknál!

©2022 Macskamánia Magazin. - Minden jog fenntartva!