KALÁKA – GRYLLUS VILMOS

Egy élő legenda és a macskák

Gryllus Vilmos dalai az óvodai és általános iskolai tananyagba is beépültek. Idősebbek és ifjabbak egyaránt ismerik, szeretik hangját, munkáit. A Kossuth-díjas művész ma is koncertezik a Kalákával. A Földművelésügyi Minisztérium 2015-ben a Természetvédelem Nagykövete kitüntetéssel jutalmazta. Saját gyermekelőadásain szinte mindenhol elénekli legnépszerűbb dalát, a Tigrist, illetve a Cicát. A zenészt a macskafélékkel való kapcsolatáról kérdeztem.

Mi az első macskával kapcsolatos emléke? Vissza tud-e emlékezni rá, amikor először látott cicát, először játszott vele, vagy bármilyen esemény történt vele összefüggésben?
Gyerekkoromban nem volt macskánk. A szomszédban lakott ugyan egy, aki átjárt hozzánk is, de csak arra emlékszem, hogy ha a nagymamám egeret fogott a kamrában – volt belőlük elég –, akkor odaadta a macskának. Úgy csinálta, hogy egy kartonlapot tett a földre, rá egy lefordított virágcserepet, amit egyik oldalán egy fél dióval feltámasztott úgy, hogy a dió nyitott oldala befelé nézzen. A rágcsáló bement a cserép alá, és amint enni kezdte a diót, a cserép lebillent és foglyul ejtette. Jöhetett a macska, aki már tudta a dolgát… Amikor meg már öreg volt és lassú, akkor bezárta őket két ablak közé, és ennek előbb-utóbb egérhalál lett a vége. Én persze az egér pártját fogtam, de hiába. Szóval, mit mondjak, nem nagyon szerettem szegény cicát.

Mi az első nagymacskával kapcsolatos élménye?
Nyilván az állatkertben láttam először, azonban már nem emlékszem rá. De hogy láttam, az biztos, mert volt egy saját, képzeletbeli oroszlánom, Orinak hívták, és ha egyedül voltam a kertben, akkor mindig velem tartott. Hogy ez miként kezdődött, azt nem tudom pontosan feleleveníteni, de vágytam egy olyan barátra, aki mindenkinél erősebb. Nem játszó-, hanem inkább beszélgetőtárs volt, akinek a kerti lépcsőn ülve mindenfélét el lehetett mesélni. Meg persze jó barátom volt Bagira is, a fekete párduc a Dzsungel könyvéből. Már felnőtt voltam, amikor lett egy ismerősöm, aki állatgondozóként dolgozott az állatkertben. Ekkor, neki köszönhetően kézbe vehettem egy oroszlánkölyköt, ami nagy élményt jelentett számomra. Főleg a puha mancsára emlékszem, ami már akkor sem volt kicsi, és később tud csöppet sem puha lenni…

Folytatás a Macskamánia Magazin 2022/2. számában
Keresd az újságárusoknál!

 

©2022 Macskamánia Magazin. - Minden jog fenntartva!