Takács-Brouwer Zoltán zenésszel, producerrel, hangmérnökkel beszélget Matusa István

Közel húszévesen került a Heaven Street Seven zenekarba, mellyel 20 évet húztak le a magyar zenei palettán. 2004-ben zenekari producer lett, többek között olyan zenekarok fordultak meg stúdiójában, mint a 30Y, a Supernem, valamint az Ivan and The Parazol. Köztudottan nagy állatbarát és macskarajongó. Jelenleg a Budapesti Operettszínházban is dolgozik hangosítóként, de produceri pályáját sem adta fel. Takács-Brouwer Zoltán, népszerűbb becenevén Jappán válaszol kérdéseinkre.

– Mikor és hol kezdődtek zenei tanulmányaid?
– Klasszikus értelemben vett zeneiskolai tanulmányokat nem végeztem, trombitáltam pár évig, meg egy nagyon kedves, bár a hangszerrel egyáltalán nem foglalkozó zongoratanárhoz jártam fél évig beszélgetni, sztorizgatni, de ennyi. Büszkén szoktam állítani, hogy stúdióban azért merek bármilyen hangszerhez hozzányúlni, illetve beledumálni, mert valójában semmilyen hangszeren nem játszom.

– 19 évesen kerültél a Heaven Street Seven zenekarba billentyűsként. Elmesélnéd ennek a történetét?
– Nem voltam még 18, amikor bekerültem; talán az egészben a legviccesebb, hogy a kiadónak azt kellett hazudni, hogy 18 vagyok, annak érdekében, hogy szerződtessenek. Egyébként annyi történt, hogy bonyolult rokoni és egyéb szálakon keresztül barátomnak tarthatom Kovács Erik Tamást, aki az unokabátyámmal zenélt éppen ’98 környékén, azóta pedig Hobónál, meg még egy csomó nagyon menő jazzprojektben zongorázik. Őt kérte fel a HS7 anno, hogy lenne-e kedve velük zenélni, de neki ez túl „pop” volt, ezért engem ajánlott. Én elmentem a találkozóra, ahol kaptam egy kazettát(!), hogy ami tetszik, tanuljam meg, de én félreértettem. Azt hittem, az egész anyagot kell kb. másnapra bevágnom ahhoz, hogy szóba álljanak velem, így egy 24 órás műszakban betanultam az egész lemezt, ami az első próbán nyilván imponált a zenekarnak. 

Folytatás a Macskamánia Magazin 2022/6. számában.
Keresd az újságárusoknál!